A Nyers István Inter Klub Magyarország
elsõ hivatalos klubtalálkozója

Vasárnap délután 14:30-ra volt meghirdetve a találka idõpontja a Deák téri metró megállójánál. Jómagam már egy órával elõtte odaértem, megebédeltem, majd megkezdtem a feszült várakozást. Pár perc elteltével megérkezett szponzor, a szurkolói klubunk demokratikus úton-, abszolút többséggel megválasztott elnök-vezérigazgatója.

In medias res azonnal Interrõl kezdtünk el eszmét cserélni, majd egy kis meglepetéssel kedveskedtem az Elnök Úrnak (egy 1992-es, olasz csapatokat bemutató matricás albummal), így jó néhány percet egy képzeletbeli idõutazással töltöttünk el.
Kisvártatva megérkezett joka, majd Marcinter és öccse tette teljessé a félelmetesnek éppen nem mondható ötfõs szurkolói létszámot. Vártunk még egy kicsit, hátha legalább hatfõsre duzzad a csoport, de nem így történt. Célba vettük a kellemes vasárnapi idõben az elõre kijelölt objektumot, útközben Beckham esetleges Milánóba igazolásáról fejtettük ki elképzeléseinket.
A meccskezdés elõtt negyedórával toppantunk be a Champs Sport Pubba. Titokban arra számítottunk, hogy akik nem jöttek el az elõre megbeszélt helyre, talán majd itt várnak minket. Csalódnunk kellett, az egész kocsmában mindössze pár vendég tömte magába a finomabbnál-finomabb (és, mint utóbb kiderült: drágább…) falatokat.

Azt nem lehetett mondani, hogy valósággal átverekedtük magunkat a tömegen, továbbá nem kellett hosszú percekig várakoznunk, hogy felszabaduljon legalább egy televízió, mivel az égvilágon senki nem múlatta meccsnézéssel az idejét. Kiválasztottunk egy szimpatikus sarkot, megkértük a pincért, szíveskedjék átkapcsolni a készüléket az Extrém Sports Channelrõl a Sport1 –re, majd elfoglaltuk helyeinket. Egy szõke (ennek késõbb még jelentõsége lesz…) pincérlány kihozta az étlapokat, majd felvette a rendelést. A húzós árak ellenére Marciék kivételével rendeltünk egy kis folyékony kenyeret. Az idõzítés remekül sikerült: mire kezdõdött a mérkõzés, már guríthattuk le a nedût a torkunkon. Gond csak az volt, hogy senki sem azt kapta, amit rendelt. (Pedig csak hárman kértünk sört; JELENTÕSÉG 1).

De Santis játékvezetõ elindította a játékot, mi meg a beszélgetést. Tehettük nyugodtan, mert a meccs nem igazán kötötte le a figyelmünket. Batistuta vezetõ gólját is szolidan, halk ünnepléssel köszöntöttük. A mellettünk lévõ TV-hez leült egy fiatal pár, s õk is elkezdték „sasolni” a találkozót. Biztos Como-szurkolók lehettek, mert Di Biagio gólja után felálltak és hazamentek.
Örültünk természetesen Gigi góljának, csak elfojtottuk magunkban az érzelmeinket. Ellentétben viszont a Comonak megadott tizenegyesnél, amikor is eléggé felháborodtunk és csodálkoztunk, mert úgy véltük, nemhogy szabálytalanság nem történt, inkább az Internek járt volna szabadrúgás les miatt. Amoruso büntetõje elõtt bátorkodtam megjegyezni, hogy mióta Toldo a nerazzurrik kapuját védi, még nem fogott ki egy tizenegyest sem. Erre kivédte… (Egyébként ekkor csaptuk a legnagyobb zajt, igaz nem kellett minket figyelmeztetni a hangzavar miatt).

Következett az újabb büntetõ, ezúttal az Inter javára. Elõtte Marci bátorkodta megjegyezni, hogy mióta Vieri a nerazzurrik csapatában szerepel, még nem hagyott ki egy tizenegyest sem. Erre kihagyta… Ezzel be is fejeztük a további jósolgatást.
Szponzor próbálta megörökíteni egy fénykép erejéig Bobo tizenegyesét, ami sikerült is neki, ellentétben a csatárral, aki ugye hibázott. Az elsõ félidõ letelte után egyszer csak megérkezett Badman, így hatra emelkedett a Champsben az Interért szorítók száma. Rendelt magának egy korsó sört, bár az is percekig tartott, míg pincérünk felvette a rendelését.(JELENTÕSÉG 2)
A szünetben elemeztük a játékot, valamint élvezettel hallgattuk mindannyiunk kedvenc Sport1-szakértõjének, Zombori Sándornak az elsõ játékrészrõl megformált véleményét.

A második félidõt is hasonló forgatókönyv jellemezte, mind a pályán, mind pedig a sörözõben: a meccs képe nem sokat változott, mi meg jól éreztük magunkat. Kicsit sajnáltuk Batistuta lecserélését, igazából nem nagyon értettük miért hívta le a mester. Azon meg végképp kiakadtunk, hogy a nem épp közönségkedvencnek számító Gulyt hozta be a helyére. Vieri megszerezte a csapat harmadik gólját, majd a negyediket is. Ez utóbbinak egyedül joka nem örült, mivel a honlapunkon folyó tippjátékon 3-0 –át tippelt.

Szurkoltunk a frissen beállt, az Interben bajnokin most debütáló fiatal Napolitanónak, hogy szerezzen gólt, s majdnem sikerült is neki. Szintén bíztattuk Sergio Conceicaot, aki köztudottan nem az elsõ számú kedvencünk, ennek ellenére bíztató teljesítményt nyújtott, ami jó elõjel a szerdai sorsdöntõ Bajnokok Ligája-mérkõzésre nézve. Örültünk Coco remek elfutásának és pontos beadásának, ami után Vieri szabályos gólt szerzett, más kérdés, hogy a spori nem így látta. Jellemzõ Cocora: hosszú idõ után végre sikerült kicseleznie emberét, még a beadása is jó volt, erre fel érvénytelen az egész.
Sebaj, a négygólos gyõzelem bõven elég, nem voltunk telhetetlenek.

A meccs után fénykép formájában megörökítettük a NYIIK elsõ klubtalálkozóját. Annak érdekében, hogy mindenki rajta legyen a felvételen, megkértük kedvenc pincérnõnket, hogy tegye emlékezetessé ezt a délutánt. Marci digitális gépét vette dolgos kezei közé, elõször fordítva…Másodszor a székektõl nem látszott a fél banda, így gondoltuk harmadjára csak sikerül valahogy összehozni. Túlbecsültük a leányzó képességeit, merthogy az elkattintás pillanatában belelógott az ujja a fényképezõgép optikájába (JELENTÕSÉG 3). Szponzor javaslatára az egyik képet úgy készítettük, mintha valamelyik gólt ünnepelnénk. Majd utólag kiderül, milyen színészi képességekkel vagyunk megáldva…

Ezzel véget ért elsõ közös klubdélutánunk. Kevesen voltunk ugyan, de aki eljött, az remekül érezte magát. Remélem, ez a kis beszámoló meghozza a távol maradottak kedvét, és legközelebb sokkal többen szorítunk majd kedvenc csapatunkért.

El Chino --- 2003.03.17.