Reggel 11:22-kor indult a vonatom, ami egy átszállás (Gyõr) után 13:33-kor érkezett meg Budapestre. (Nem egyedül utaztam, mert velem tartott egy jó barátom, aki eredetileg a meccs bírója lett volna, azonban látva a két tábor jó viszonyát, elállt ettõl a jogától és inkább, mint fényképész jeleskedett, Rick D társaságában.) Itt az elõzetes egyezetések után Marcinter várt rám, kiegészülve Fabioval és Dodoval. Így öten indultunk el a Kolossy térre, ahol már Balázs és Szponzor elnökünk régóta várta érkezésünket. Kellet is nekik az erõsítés, mert addigra a juvésok már vagy öten voltak. A közös ismerkedés után aztán elindultunk a pályára. Mire odaértünk a juvésok három emberrel egészültek ki, míg hozzánk már csak Kenystyle csatlakozott. A két tábornak külön öltözõje volt. Hiába ismert már mindenki mindenkit, a személyes találkozó azért feszélyezte egy kicsit a társaságot. Nagy derültséget okozott a meccsszerelések felöltése közben, amikor megszemlélhettük elnökünk és egyben csapatkapitányunk eklektikus szerelését: a rózsaszín nadrág mellé egy világoskék kapusmez párosult. A mûfüves pálya elég jó minõségû volt, bár a palánk és a háló nem engedett minket pihenni a meccs közben. A bemelegítés után kezdõdhetett a derby: A Juve csapata sokkal hamarabb összeállt, mint a mienk és ez a gólokban is megmutatkozott. A kétszer 40 perces csata nagyon fárasztó volt, én személy szerint hamar elfáradtam. Sajnos érvényesült az a közhely, hogy a meccset az a csapat nyeri, amelyiknek hosszabb a padja. A Juventus 9, míg mi csak 7 emberrel rendelkeztünk. Nálunk így egyszerre csak egy ember pihenhetett és a zebrák rendre létszámfölényes szituációkat alakított ki, simán szétfutottak bennünket. A félidõ végén kicsit feltámadt a csapat, de ez is csak ahhoz volt elég, hogy szünetben 6-3 legyen az állás. A második játékrész szinte ugyanilyen forgatókönyv szerint zajlott és még jobban kijött a frissességbeli különbség. A végeredmény pedig a csúfos 13-6-os vereség lett... Tényleg sportszerû volt az összecsapás, bár Gianluigi egyszer nagyon durván szabálytalankodott Marcinterrel szemben. Õ többször is durvább volt a kelleténél, de bíró sajnos nem volt. Marcintert (aki szerintem a csapat legjobbja volt) nagyon faragták, a meccset csak egy nagy kötéssel a kezén tudta befejezni, mert egy hátulról történõ szabálytalan szerelés után rosszul esett. Hogy ne csak a negatívumokat emeljem ki, a kapusuk (aki talán a mezõny legjobbja volt) rendkívül sportszerûen viselkedett végig. Sajnos én nagyon hamar elkészültem az erõmmel, sõt a huszadik perc környékén meghúzódott a bokám (ma reggel már a fásli is elõkerült). Így sérülten fáradtan játszva sajnos csak olyan 50 százalékot tudtam kihozni magamból. Ne szépítsük nem játszottam jól, vagyis tudok ennéljobban is... Az elején frissebben még a csatársorban próbálkoztam, aztán késõbb inkább a védelembe keveredtem. A meccs után aztán egy közös sörözésre indult a társaság azon része, akiknek nem kellet a vonatjára futnia. Jó volt a hangulat, csak sajnos nem tartott sokáig, hiszen nem volt mindenki pesti és a vonatot ugyebár el kellet érni. Marcinter, a fotósunk, Delmatyi és én még tovább maradtunk és egy jót beszélgetünk. Este hullafáradtan aztán alkalmi szálásomnak szolgáló Pesti barátom lakásában hamar elaludtam.

Nagyon jó volt megismerkedni minden interessel, akinek eddig csak az írásait ismertem. Remélem, még találkozunk valamikor, esetleg egy Milánóba tartó buszon, a már hivatalos Inter Klub tagjaiként...

Salalalala