|
 |
jan.12
Kategória // Hírek, Serie A
Egy nehéznek ígérkező mérkőzés drámai fordulatokat hozott az Inter számára szombaton este. Az Atalanta megállította csapatunkat a menetelésben. Számunkra jól kezdődött az összecsapás. Kezdés után néhány másodperccel Lukaku kapufát lőtt, majd pár perccel később Martinez megszerezte a vezetést csaptunk számára. Az első félidő változatos volt. Mindkét csapat próbálkozott. A második játékrészben azonban az Atalanta nagy fölényben játszott. A mieink védekezése a 75. percig volt sikeres. Gosens egyenlített. A mélázó Candreva mellől lőtt Handnovic kapujába. A 87. percben az addig kiválóan játszó Bastoni hibájából büntetőhöz jutott az Atalanta. Muriel futott neki a büntetőrúgásnak. A bal alsó sarokba tartó labdát azonban Handanovic bravúros vetődéssel ütötte ki. Ezzel pontot mentett a csapatnak. Ezen az estén az Atalanta jobbnak bizonyult! Az eredmény számunkra hízelgő!
Tovább olvasom!
|
dec.23
Kategória // Hírek, Serie A
Nagyszerű győzelemmel tette boldoggá szurkolóit szombaton az Inter. A sérülésekkel, eltiltásokkal megtépázott kék- fekete csapat ebben a felállásban is magabiztosan felülmúlta a Genova együttesét. A kieső helyen tanyázó piros-kék csapat pedig nagy ambícióval érkezett! Győzni akartak! Az első percekben nem voltak magabiztosak fiaink. Lukaku, és Gagliardini góljai azonban már az első félóra végén megnyugtatta a mieinket. A második játékrészben Esposito, a fiatal ígéret első találatát érte el a felnőtt csapatban, büntetőből. Lukaku óriási bombagólja pedig véglegesen eldöntötte a mérkőzést. Nagyszerű karácsonyi ajándékot kaptunk! Köszönjük!
Tovább olvasom!
|
dec.08
Kategória // Hírek, Serie A, Derby
A Barca elleni BL mérkőzés előtt 0-0 arányú döntetlent játszott az Inter, a bajnokság 15. fordulójában, az AS Roma ellen. Bár több óriási helyzetünk volt, ezúttal nem sikerült bevenni a római kaput. Ezen a hideg milánói estén, a szerencse is elpártolt tőlünk. A rómaiaknál, a kapus Mirante volt a legjobb. A római csapat kapura tartó lövéseinek száma mindössze hat, azonban a lövéseket tekintetve az Inter fölénye nem fejeződött ki gólban. A sérültekkel tizedelt csapatunk előtt nehéz feladat vár kedden. Újabb csodát várunk!
Tovább olvasom!
|
nov.25
Kategória // Hírek, Serie A
Szakadó esőben, több rekordot megdöntve, magabiztosan nyert az Inter a torinói Olimpiai Stadionban. A hatalmas esőzéseknek köszönhetően, egy kicsit később kezdődött mérkőzés. A pályamunkások az utolsó percekig próbálkoztak javítani a helyzeten. Mindhiába, az eső végig zuhogott a mérkőzés ideje alatt. Handanovic a második félidőben bokáig érő vízben (pocsolyában) volt kénytelen helyt állni. Kitűnően! Lautaro Martinez és Lukaku újra eredményes volt. Romelu 13 mérkőzésen tíz gólt szerzett és ezzel beérte Nyers Istvánt, aki hasonlóan az Inter kiváló játékosa volt a negyvenes évek végén. Rekord az Inter számára, hogy az eddigi összes idegenbeli mérkőzését megnyerte, a bajnokság kezdete óta. Ezzel a győzelemmel a zebrák nyakán maradtunk, akik szintén győztek idegenben. De hogyan?! Szerdán Prágában BL mérkőzés következik. Reméljük a fárasztó "vízilabdázás" nem vett ki nagy energiát a fiúkból. Szomorú hír azonban, hogy Barella megsérült!
Tovább olvasom!
|
jan.07
Kategória // Hírek, Serie A
Nagyon fontos győzelemmel kezdte a 2020- as esztendőt az Inter. A félelmetes hangulatú San Paolo-ban Lukaku két góljával és Martinez szemfüles találatára, csupán Milik gólja volt a válasz. Fölényes és viszonylag magabiztos győzelemmel távozott a csapat Nápolyból. 1997 óta nem volt erre példa! Tovább folytatódik a verseny a Juvéval. Egyelőre tartjuk a lépést és vezetjük a tabellát. Reménykeltő, hogy a sérültek kezdenek visszatérni, a ritmust felvenni azonban nekik sem lesz könnyű!
Tovább olvasom!
|
dec.16
Kategória // Hírek, Serie A
A 92. percig zsebében érezhette a három pontot az Inter, a firenzei Artemio Franchi-ban. A 8. percben a kiválóan játszó Borja Valero góljával vezetést szereztünk. Ám a hosszabbítás perceiben beszorult lilák, Politano labdavesztése után kontráztak. Boateng jól indította a Chiesa helyett beállt Vlahovicot, aki Skriniar mellett a bal hosszú sarokba ívelte a labdát. Handanovic is tehetetlen volt. Pedig voltak lehetőségeink. A sok hibának és Lukaku figyelmetlenségének, pontatlanságának is köszönhetjük ezt a döntetlent. Még vezetjük a tabellát, de a zebrák utolértek bennünket a pontok tekintetében. A Genova ellen Brozovic és Martinez nem játszhat, az összegyűjtött sárga lapok miatt. Van gondja Conte-nak bőven!
Tovább olvasom!
|
dec.02
Kategória // Hírek, Serie A
Újabb szakadó esőben játszotta le a 14. forduló mérkőzését az Inter ezúttal a kieső helyen álló Spal ellen. Az első félidőben nagy fölényben játszottak a mieink és Lautaro Martinez két góljával megnyugtató előnyhöz jutottunk. Több nagy gólhelyzetet nem sikerült gólra váltani, így a Spal elkerülte a nagy gólarányú vereséget. A második játékrész elején a vendégek Valoti révén szépítettek és több veszélyes támadást vezettek. A mérkőzést végül az Inter magabiztosan megnyerte. Folytatódott a győzelmi sorozat. A Juve viszont otthon döntetlent ért el a Sassuolo ellen, így jelenleg egy ponttal az Inter vezeti a bajnoki tabellát. A hétvégén a Rómát fogadjuk, majd következik a Barca elleni utolsó, mindent eldöntő BL csoport mérkőzés.
Tovább olvasom!
|
nov.10
Kategória // Hírek, Serie A
A dortmundi események után, rendkívül nehéz perceket élt át a csapat a bajnokiság 12. fordulójában. A G. Meazza-ban 66 ezer néző biztatta az Intert. A mérkőzés nem a legjobban indult, hiszen Handanovic nagy hibája után a Verona büntetőből vezetéshez jutott. Sziklakemény védelmével óriási ellenállást tanúsított a szüntelenül rohamozó kék-fekete csapatnak. A 65. percig! Hála Lazaro-nak, akinek remek ívelését Vecino szép fejes góllal értékesítette. Lukaku óriási helyzeteket hagyott ki, és Martinez is ezúttal gyengébb teljesítményt nyújtott. A győzelmet Barelli csodálatos gólja biztosította. Dicséret a Guiseppe Meazza közönségének! Buzdították,hajtották játékosainkat! A keddi kisiklást el kellene felejteni és tovább dolgozni! Reméljük a jó folytatást!
Tovább olvasom!
|
|
|
|
 |
Legutóbbi mérkőzés |
Juventus
2 : 0
Inter
vasárnap, 1 március 2020 20:45
|
Juventus Stadion, Torinó
|
Ki olvas minket |
Oldalainkat 37 vendég és 0 tag böngészi
|
|